Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

 

 

 

 

 

A hölgy:
Ismerős ismerősének az ismerősének az ismerőse. 47(!) éves GMILF. Igen! ILF, mert kibaszottul basznivaló. És GM, mert grandmother, azaz nagymama. Még klimax előtt. Jó, mondjuk éppenhogy nagymama, mert a 20-as éveiben járó lányának még csak féléves volt a gyereke ekkor. A hölgy elég magas volt, hosszú lábakkal. Alakja az, amit igazából jelent a teltkarcsú. Korához képest brutál jól nézett ki. Hatalmas, nyilván a gravitácó által már megdolgozott mellek. A feneke is megfelelő, nem nagy, nem kicsi, persze a kor meglátszik rajta. Nyilván egy kis has is befigyel. Meg hát egy 40-es (közel 50-es) nő bőre nem olyan mint a babapopsi. Arca szép, állandóan sminkelve, fülében igazi kurvás karika fülbevaló. Haja szőke. Látszott rajta, hogy biztosan nyom valami otthoni fitness lófaszt. De lényeg a lényeg jó nő volt. Olyan, hogy rögtön basznád, bár megfordul a fejedben, hogy túl koros, de akkor is. Aki azt mondja, hogy nem látott még basznivaló 40+ nőt, az vagy hazudik, vagy túl magas a mércéje, és így csak magával baszik ki. Mert amit ezek a nők tudnak.

 

 

 

 

 

Aszzonka drága egész nap egyedül, otthon. Azt nem tudom, hogy előtte dolgozott-e, de hogy a helyzet kialakuláskor nem dolgozott, és azóta sem, az biztos. Hogy miért? Hát a szokásos, a férje jól menő vállalkozó. Ennek köszönhetően persze alig van otthon. Asszonka meg otthon ül egész nap és unatkozik.A korai szülés miatt gondolom fiatalkorában sem igazán élte ki magát. Az én fejemben ez a teória állt össze, ami valószínű többé kevésbé igaz. Annyira látszott rajta az akarat, hogy észrevegyék. Szép elegáns, de erotikus cuccok, felvillantva hosszú comjait, nagy melleit, belőtt haj, perfekt smink. De fel sem keltette a figyelmemet, amíg meg nem ismerkedtünk, pedig 5 milla fölötti autóból (faszom tudja nem értek a kocsihoz) kiszálló egy dögös 40-es, ahogy magassarkú  szandában besétál a csodapalotába, hát elég feltűnő jelenség, így belegondolva. Hiába, ezeket sajnos nem vesszük észre időben. Sőt, az sem tűnt fel először hogy talán akarna valamit! A franc sem gondolná, hogy ki van éhezve egy ilyen nő, pedig belegondolva teljesen egyértelmű.

 

 

 

 

 

Az odavezető út:
Minimális számtech végzettségemnek köszönhetően mindig megtalálnak az emberek valami számítógépes szarral. Általában igyekszem telefonon lerendezni a dolgot, de nála valahogy az lett: kimegyek, megnézem. (Szokásos szarok amihez nem értenek az emberek: vírusirtó, driverek, nem nyomtat, nem szkennel, nemmegyazinternet, stb). Kimentem egyszer, OK. Semmi extra, ott ült kirittyentve, nézte ahogy javítgatom a dolgokat, megköszöni a melót, kifizet, viszlát. Egy hét múlva megint hív, ekkor már kicsit beszélgettünk, kifizet, csá. Kb. a negyedik piszlicsáré kihívásakor már kezdett idegesíteni a dolog. Aztán belegondoltam, hogy tulajdonképpen miért hív szinte hetente, ahelyett hogy egyszerre megoldanánk a dolgokat. Gondoltam, nézzük hol a határ, ha lehet vele általánosságban a szexről beszélni, az már jó jel. Lehetett. Persze semmi konkrét, csak idióta beszélgetés a semmiről. Szerintem itt esett le neki, hogy én is akarok valamit. Innentől indultak a célozgatások, mindkettőnk részéről. Ő volt hogy köntösben nyitott ajtót, én gyakran "véletlenül" hozzáértem, gyakran dícsérgettük egymást. És szinte nem múlt el alkalom, hogy ne került volna szóba, hogy a ház teljesen üres és senki nem fog hazajönni. A végén már vicc volt az egész, úgy köszötünk el, hogy tudtuk, jövőhéten megint jönnöm kell, pedig tökéletesen működik a vírusirtó. Én nem mertem kezdeményezni, be voltam szarva. Amikor viszont egy olyan miniszoknyában várt amit a tizenéves diszkó picsák hordanak, egy olyan felsővel, amiből tényleg a fél melle kinn van és a mellbimbó kiszúrja a szemed, akkor már nem volt visszaút. Ahogy kaput nyitott és egymásra néztünk, mindketten tudtuk, hogy most, most fog megtörténni. Remegő lábbal mentem utána be a házba.

 

 

 

 

 

Az első akció:
Odaléptem közel közzé.

- "Uhh nagyon szépek a melleid" (hirtelen tegezve, addig magázódtunk)
- "Iiiggeen? Pedig nem is látod az egészet!"

Felhúzta a szemöldökét, de inkább megnyugvás, mint meglepődés ült ki az arcára. Válaszul közelhajoltam az arcához és finoman lehúztam a felsőjét, amiből kibuggyantak hatalmas mellei. Persze egy ilyen korú nőnél a nagy mell más formát vesz fel melltartó nélkül mint egy 16 éves lánynál. Igen, lógott, de egyátalán nem vészesen, sőt, nekem nagyon-nagyon tetszett. Rajta így volt természetes a nagy mell. Fogdostam, nyomkodtam, nyalogattam. Közben végig a tarkóm simogatta. Rögtön megbeszéltük hogy kár hogy volt eddig kerülgetnünk egymást, és hogy mindketten mindárt szétrobbanunk. Irány a háló, én ledobtam a ruháimat, ő is felsőjét, de a szonyka (mint utóbb kiderült bugyi nélkül) maradt. Az ágy szélén ült, és ahogy közeledtem hozzá ágaskodó farokkal, megfogta és elkezdte szopni. Itt következett az epic failure. Kábé három nyalás után éreztem, hogy menthetetlenül jön a vég. Hatalmas pánik "úristen mekkora égés, úristen ki fog röhögni és úristen, hova a csodába csapjam a gecit?" ! Gyorsan arra jutottam, hogy csak a mellére élvezhetek, más gyors megoldás nincs (nem először jártam így). Még a faszomat rángattam, amikor

- "Hoppá!"
- "Basszus! Ne haragudj, a picsába!"
- "Ilyen hamar elélvezel??"
- "Csak ha olyan nővel szexelek akit hetek óta meg akarok..."
- "Hahaha, ne aggódj!"
- "Hamar menni fog megint! Addig... addig kényeztetlek én!"

 

 

 

 

 

Nem szólt semmit, letörölte a cuccot a melléről, kínos csend. Aztán lecipzározta a szoknyáját, felfeküdt az ágyra és széttárta a lábát. Egy miliszekundum alatt ott teremtem, helyrehozandó a bakimat, és elkezdtem nyalni. Közben végig simogatta a fejem. Korához képest jó puncija volt, az általam favorizált nagy nagyajak, kis kisajak kombó. Nem nagyon figuráztam, csak pörgettem a nyelvem. Egy perc után esett le, hogy tarkopasz a puncija. Rengeteg ideig nyaltam, de megvolt a hatása. Az elején nagyon visszafogottan, aztán egyre hangosabban nyögött.

- "Úristen, évek óta nem éreztem ilyet!"
- "Örülök, amúgy te mindig borotválod?"
- "Egy hónapja mindig...amikor jössz!"
- "Egyébként.. folytathatjuk! Mármint..."
- "Folytassuk!"
- "De, nincs nálam gumi, vagy gyógyszert szedsz?"
- "Haha, ne aggódj! Spirál!"

Próbáltam arra rámenni ami valószínűleg hiányzik neki. Kemény dugás, sok kényeztetéssel, odafigyelve rá. Igyekezetemet hálás műnyögésekkel díjazta. Maradtunk a hagyományos kutya/lovagló/misszonárius kombólnál, bár az utóbbit azért variáltuk. A kezem és a szám szinte állandóan a melleivel volt elfoglalva, ami tetszett neki, mert mindig odahúzta a fejem. Jó volt a feneke is. 40+ -os fenéktől többet nem várhat el az ember, mint ami neki volt.

- "Hogy fejezzük, mármint hova élvezzek?"
- "Mondtam már, mehet belém nyugodtam!"
- "Ok!"

Ekkor még nem tudta, hogy nem a kedvencem a punciba élvezés. De nem akartam ellenkezni, belélveztem. Miközben rajta fekve lihegtem végig csókolgatotta a fejem. Kiment a fürdőbe. Ekkor láttam mennyi az idő, ideje lépni. Itt jön a sarkaltos pont, vajon hogyan tovább. Egyszeri menet? Szexpajtás?

- "Izé..."
- "Mikor jössz megint vírusirtót felrakni?"
- "Hát... minél hamarabb."
- "Holnap?" (miközben megcsókolja a nyakamat)
- "Uhh, megoldom valahogy! De a szomszédoknak nem fog feltűnni, hogy .."
- "Haha, ne aggódj!"

 

 

 

 

 

Töredék 1.:

- "Azt hiszem, így sokadig alkalomra mostmár meg kellene beszélnünk, hogy ki mit vállal be!"
- "Én bármi ízléses dolgot bevállalok!"
- "Akkor kérdezgetek, anál?"
- "Na az kizárt!"
- "Semmi anál?"
- "Semmilyen testrészedel nem nyúlhatsz a fenekemhez!"
- "Jó! Pózok?"
- "Bármi!"
- "De nem csak szex közben... vagyis... szeretném ha más pózban is szopnál!"
- "Hmm, rendben, szólj majd közben!"
- "Nyalni is nyalnálak másképp. Nekem bejönne ha én feküdnék te pedig a punciddal az arcomra ülnél."
- "Nocsak, ilyenre nem is gondoltam. Mindig fekve nyaltak."
- "Na, akkor kipróbáljuk! Király!"
- "És figy.. izé.. szóval.."
- "Na!"
- "Hmm, szóval élvezni hova szabad rajtad?"
- "Hogy érted?"
- "Hát, nem csak beléd!"
- "Dehát szoktál a mellemre is élvezni!"
- "De.. mittudom én.. máshova!"
- "Na mondd és akkor meglátjuk!"
- "Gondolom ilyen has, hát, ilyenek nem probléma!"
- "Nem."
- "Fenekedre?"
- "Jó."
- "Szivesen élveznék a puncidra is, kívülről!"
- "Oké, ezzel sincs gond!"
- "És a szádba?"
- "Hogy mi?? Dehogy!"
- "Jójó oké, az arcodat már meg sem merem kérdezni!"
- "Na nee, ezek kizártak. Sperma nem kerül a fejem közelébe!"
- "Jó, rendben, lenne még pár ötletem, de inkább hagyjuk."
- "Ennél durvábbak? Te aztán nagy perverz vagy!"
- "Hát.."
- "Maradjunk azért a hagyományos dolgoknál a szexben."
- "Rendben. Tényleg, 69-es póz?"
- "Ne is álmodj róla!"

 

 

 

 

 

Töredék 2.:

Egyszerűen imádta ha nyalják. Miután rászoktattam más pózokra, azután pláne. Persze csak olyan pózokban, ahol a feneke biztonságban van. Nem egyszer előfordult, hogy már indultam volna haza, de kérte, még nyaljam ki egyszer. Gyakran volt, hogy elélvezett, én már keltem volna fel a lába közül, de visszanyomott, hogy rögtön, még egyszer akarja. Ha én az ágyon feküdtem és szopott, néha szó nélkül ott hagyta a farkam és az arcomra ült. Szerettem ezt a pózt, mert imádtam a melleivel játszani így.

 

 

 

 

 

Töredék 3.:

- "Neked nem fura, hogy a korod ellenére, úgy néz ki a puncid mint egy tizenévesé?"
- "Tessék??"
- "Jaj, félre ne érts! Csak arra gondoltam, meghagyhatnád a fanszőröd!"
- "Azt hittem így szeretitek!"
- "Én jobban szeretem, ha a meg van hagyva!"
- "Az egész??"
- "Neem, csak 'fölötte'! "
- "Ahaa"
- "Imádom a dús fanszőrt a punci felett!"
- "Te perverz! Na jó, legyen így! Jövőhétre meghagyom!"
- "Akkorát fogok rá élvezni, majd meglátod!"
- "Hogy mi??"

 

 

 

 

 

Töredék 4.:

Állandóan műnyögésekkel fárasztott. Ha elélvezett akkor hallatszott, hogy azok őszinte hangok. De dugás közben jöttek a műnyögések. Egyszerűen érződött. Ha nem hallom az igazi hangját orgazmuskor, még akkor is meg tudtam volna mondani. Igazából csak orális szextől élvezett el. Dugástól sohasem.

 

 

 

 

 

Töredék 5.:

- "Mi lenne ha most nem vetkőznél le teljesen?"
- "Csináljuk ruhában?"
- "Nekem bejönne ha csak le lenne húzva a felsőd, és rajtad lenne az a jó kis szoknyád, persze bugyi nélkül."
- [dugás, mellre élvezés]
- "Uhh bocsi!"
- "Mi az?"
- "A felsőre is ment!"
- "Ne aggódj, jó háziasszony vagyok, Ariel!"

 

 

 

 

 

Töredék 6.:

Előfordult, hogy nem volt kedve dugni. Mint negyvenes gyakran volt fáradt. Szexhez persze volt kedve. Én meg hatalmas orál van vagyok, így nem bántam. Sőt. Ilyenkor ha lehet még több időt töltöttem ott, mint a szokásos kinyalás (ő élvez)+dugás (én élvez) alkalmakkor. Ilyenkor simán ment azt, hogy kinyaltam, aztán leszopott (válogatott, betanított pózokban), megint kinyaltam, megint leszopott. Sajnos a cumi végén mindig ki kellett kapnom a makkost a szájából. Brühűű. De nem hagytam annyiban.
 

 

 

 

 

 

Töredék 7.:

- "Jobban szereted nyalni ha szőrös?"
- "Jobban!"
- "De miért?"
- "Szerintem így nőies. És imádok beletúrni!"
- "És megint ráakarsz élvezni, ugye?"
- "Igen! Baj?"
- "Nem, olyankor én is szeretek beletúrni!"

 

 

 

 

 

Töredék 8.:

Végre rádumáltam! Beleegyezett, hogy bár utálja a sperma ízét, a szájába élvezhetek. Értelmesen elmondtam, hogy (szopatáskor) úgy a jó elélvezni, ha közben még érzem az ingert a farkamon. Ha még akkor is szopja! Azt mondta, csak akkor ha utána mindet kiköpi. Mondtam, hogy nem gáz, nekem nem fétisem, hogy lenyeljék a gecimet. Viszont ne "köpje ki", az annyira lelombozó. Inkább diszkréten folyassa ki a szájából, akár magára, akár rám, mindegy. Szépen mentek így dolgok. Nem szerette, de értelmesen felfogta, hogy nem nagy kunszt, ennyit megtehet. A vége felé már rutin szerűen csinálta és a legkevésbé sem látszott rajta, hogy problémája lenne vele. Én legszivesebben a dugásokat is így zártam volna le, ő viszont nyilván nem. Nem baj, annál jobban orültem az orál napoknak.
 

 

 

 

 

 

Töredék 9.:

- "Hé, ma nagyon kanos vagy! Legalább a szobáig menjünk be."
- "Nem, itt rögtön a konyhában meg akarlak dugni!"
- "Jó, de mi ez a hirtelen felindulás?"
- "Nem tudom! Kanos voltam ma. Ráadásul most nagyon beindultam a magassarkú szandában levő lábad láttán!"
- "Egy kicsit nyalj azért előtte, nem véletlenül kezdjük máskor is úgy!"
- "Majd besíkosítalak nyállal!"
- "Oh legalább a bugyimat had vegyem le!"
- "Na, igyekezz, aztán dőlj a konyhapultnak!"
- "Ez most gyors menet lesz?"
- "Az! Aztán kinyallak majd, de most szétduglak!"
- "Egyéb meglepetés?"
- "Erősen gondolkozom, hogy a lábfejedre élvezek! Mehet?"
- "Hát, majd feltörlöm!"
- "Ah, de kibaszott jól mutatsz, így a állva-bedőlve!"
- "Örülök... héé, óvatosabban a melleimmel, inkább a fenekem markold ilyen keményen!"

 

 

 

 

 

Töredék 10.:

Igazából a lényeget nem írtam le. Azt, hogy bár sok mindent imádtam ezen a nőn, a legjobban melleiért voltam oda. A szex nagyrésze nálam a melleiről szólt. Jó volt rajta minden, jól csinálta a dolgokat, de mindez semmi lett volna a két hatalmas mell nélkül. Persze mint mindennek, ennek is vége lett. Nincs semmi szaftos befejezés, meguntik egymást és kész.

Szerző: supracoger  2010.10.16. 12:41 3 komment

Címkék: szex sztori

A bejegyzés trackback címe:

https://supracoger.blog.hu/api/trackback/id/tr382334822

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zotyer · http://testimese.blog.hu/ 2010.10.18. 10:45:47

Ez jó volt! Kb. meddig tartott?

supracoger · http://supracoger.blog.hu/ 2010.10.18. 14:53:01

húúú nem akarok hülyeséget írni... több volt mint félév, de nem volt egy egész év..
süti beállítások módosítása