Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

 

 

 

 

 

"Otthon ültem egyedül magam" amikor Anikó nevét jelezte a berregő telefonom. Gondoltam Peti komám akar lemenni sörözni,de általában még arra is lusta, hogy ő hívjon fel, és a csajával telefonáltat. Anikó volt, este iszunk-e sört. Túl sok kedvem nem volt, kicsit hebegtem, kérdeztem Petiről, mire kiderült, hogy ő itthon sincs most. De hogy unatkozik, nincs e kedvem lemenni vele, ketten. Na most, Anikóról (is) tudni kell, hogy egyfolytában jár a pofája, be nem áll a szája, folyamatosan faszságokat beszél olyan témákról amik engem kurvára nem érdekelnek. Így aztán nem éppen a legideálisabb beszélgető partner, inkább maga a horror. Ráadásul nem egy világszépe. Szép arca, viszont legalább 80 kiló. És nem az egész teste dagadt, hanem csak a segge és a lába. Ha csak az arcát látnád, azt hinnéd valami vékony csaj. Mellei is szép nagyok, viszont van egy nagyobbacska has is hozzá. A picsája meg valami hatalmas, és a lábai is mint a farönkök. Egyébként halál rendes, jó arc, csak az állandó szófosás. Végül addig győzködött telefonban, hogy elmentem.
Beültünk egy helyre, én söröztem, ő csak kólázgatott egész este. Magyarázott egyfolytában, én meg közben azon gondolkoztam, hogy mi a faszt keresek itt. Oké, hogy Peti végighallgatja a sok hülyeséget, de ő legalább megpakolja utána. Nekem ez itt miért is jó? Hallgassam, aztán nem jár érte semmi. Ennél a pontnál eldöntöttem, hogy ha ő képes totál egyoldalú beszélgetést nyomni, akkor én miért ne lennék hasonlóan beleszarós. Gondoltam elkezdem a Petivel való szexuális életükről faggatni, ha más nem röhögök egy jót, vagy lesz mire gondolva hokizni este. Azt sejtettem, hogy nem lesz szívbajos, de hogy ennyire?

 

 

 

 

 

- És ilyenkor nem rossz amikor Peti nincs itthon veled?
- Hát megszoktam már, tudod elég gyakran elutazik. De nincs az, hogy most annyira hiányozna vagy valami, csak unatkozok.
- És ilyenkor hogy birod szex nélkül?
- Hát, kibirom, nem tudok mit csinálni.
- Nem szoktál maszturbálni?
- Nem, nincs nekem akkora igényem.
- Hát de amikor elmegy két hétre?
- Figyelj, nekem nincs akkora nagy szex igényem.
- Nem is szereted csinálni vagy mi a fasz?
- De, félre ne érts, szeretem. Csak én nem magát a szexet élvezem, hanem hogy örömet okozhatok, érted?
- Elélvezni csak el szoktál?
- Elég ritkán, de ez nem gáz. Nem vagyok egy orgazmus hajhász.
- Akkor gondolom Peti szokott kezdeményezni.
- Nem-nem, ne hogy azt hidd. Szeretem ha.. na ha megdugnak. De abban is azt, hogy látom, hogy a másik élvezi.
- Csak te nem szoktál elmenni.
- Hát na, nem! Szeretem csinálni, de az orgazmus annyira nem érdekel. Egyébként MI ez a faggatózás?
- Semmi csak gondoltam tök jól elbeszélgetünk, miért ne beszélgetnénk akár erről is.
- Mondjuk engem nem zavar. Szerintem pont ez a baj, hogy sokan túl nagy feneket kerítenek a szexnek. Épp ezért mondtam ez az orgazmus témát is. Most miért kéne mindenáron elmennem nekem is? Semmi az egész. Mármint, ha Peti éppen dugni akar akkor megdug. Vagy ha nekem van kedvem érezni, vagy látni hogy neki jó, akkor megdugatom magam. De én Peti előtt is ilyen voltam, nem problémáztam a szex terén. Sose értettem a barátnőimet akik hónapokat vártak. Nekem ha valaki tetszett, vagy rám hajtott akkor szexeltünk akár az első alkalommal.
- És Petivel milyen gyakran szexeltek?
- Öcsém, miket nem kérdezel. Én is faggatnálak ilyenekről de te nőcsábász vagy, most sincs állandó barátnőd.
- Faggass ki nyugodtan, elmondok én is mindent, kérdezz nyugotan.
- Jó de akkor válaszolok előtte. Petivel ugye járunk olyan másfél éve. Az elején szinten minden nap volt szex, most beálltunk arra hogy heti kettő.
- És ez mindkettő rendes szex, dugással? Vagy olyan is van hogy csak oboázol?
- Nem igazán, inkább rendes dugni szoktunk. Peti nem annyira van odáig az oboázásáért.
- Pedig az király.
- Ja én is szeretem csinálni. Meg hát dugás előtt van azért előjáték.
- Arra lettem volna kíváncsi, hogy amikor csak leszopod akkor a szádba engedi-e a cuccot.
- Jaaa. Hát mondom, nem szoktam csak úgy leszopni, inkább dugunk. Amúgy volt már olyan hogy a számba élvezett, de nem sűrűn.
- És olyankor lenyelted?
- Ja leszoktam, hát mondom, nem problémázok. De most tényleg mi ez a sok kérdés?
- Haha. Mondtam csak érdeklődök. Kiváncsi vagyok mások szexuális életére.
- Még a végén azt hiszem akarsz tőlem valamit.
- Hát azért ott van neked Peti. Egyébként jó csaj vagy, csak nem vagy az esetem.
- Ja mert a vékony lányokat szereted mi?
- Szeretem én a husibbakat is.
- Nem kell visszafognod magad, mondd nyugodtan amit gondolsz. Tudom én is hogy hogy nézek ki.
- De mondom jó csaj vagy, és ha a fenekedre gondolsz, azzal sincs baj.
- Szerintem se. Jó oké, nagy seggem van, ez tény. De például Peti kimondottan szereti.
- Pedig, már ne vedd sértésnek, de nem az a klasszikus nagy kerek feneked van.
- Nem bizony. Viszont sok férfi szereti az ilyen igazi nagy fenekeket.
- Persze, annak is meg van a szépsége, sőt. Nekem például nagy kerek fenék jön be. De ha választani kéne a másik két véglet közül, mármint hogy fokhagyma segg, vagy .. ami neked van, hogy ilyen naaagy fenék, akkor inkább a tied.
- Én tudom, hogy a fériak nagyrésze amikor meglát azt mondja hogy fúj mekkora segge van, meg hogy dagadt vagyok. De figyelj. Sok embernek az ilyen test jön be. A nagy fenekemet szeretik, a melleim is jó nagyok. Szóval én szeretem így magam.
- Na, hát ez a lényeg.

 

 

 

 


- Ha nem lenne Peti akkor te rámhajtanál?
- Tudod, hogy újabban nem vagyok a hosszútávú kapcsolatok híve. Szóval nem akarnék járni veled.
- Jó de megdugnál? Ha nem lenne Peti.
- Hát én szinte mindenkit megdugnék.
- Oh, kösz.
- Jaj, nem úgy értem. De egyébként tényleg tudod, hogy milyen vagyok. Én nagyon tudom értékelni bárkiben a dolgokat. Olyanban is, aki más szerint nem igazán szép. Minden dugás, legyen az bárkivel aki megüt egy minimális szintet, az élmény. Én bárkit kipróbálnék. Én pont úgy gondolom ahogy te, hogy az emberek túl nagy feneket kerítenek a szexnek. Idegesítő, hogy példul van ha egy jó csaj, aki csak azért nem akar szexelni, mert a hülye társadalmi normákat be akarja tartani.
- Igen, pont ezt mondtam. Hogy én első randin is simán szexeltem régen. Nem nagyon érdekelt, hogy mi az elfogadott.
- Hát az lenne a jó ha a többség így állna hozzá. És visszatérve a kérdésedre, megdugnálak téged is. Ahogy mondtam, engem is izgat a jó nagy feneked. Meg tényleg jó nő vagy, szép arcú, nagy cicijű. És amúgy fordítva? Te hogy lennél ezzel ha nem lenne Peti?
- Ne viccelj, te ilyen álompasi vagy, simán benne lennék.
- Na és ezért gáz, hogy normák visszatartják az embert. Engem visszatart, hogy a haverom barátnője vagy, téged meg visszatart az, hogy nem akarod megcsalni Petit.
- Engem ez nem tartana vissza.
- Akkor mi tart vissza?
- Semmi.
- Simán benne lennél, hogy szexeljünk?
- Én simán benne lennék ha azt mondanád.
- Bazdmeg. Óóó bazdmeg.
- Mi az?
- És Peti?
- Tőlem biztosan nem tudná meg.
- Hát tőlem sem.
- Akkor? Te még nem nyilatkoztál.
- Akkor ha nem lettem volna egyértelmű: Idd meg szépen a kólád, aztán irány hozzám és....
- És?
- Akkor szexelünk.
- Na ez az. Örülök neki tényleg. Most érted Peti nem tudja meg, neked is jó, nekem is jó, miért ne.


 

 

 

 

 

Közel laktam a helyhez, de azért pár mondatot volt időnk váltani út közben.

- Borotválod amúgy a puncid?
- Aha, pont tegnap borotváltam le, mert?
- Csak érdeklődök. És mikben vagy benne amúgy?
- Hát a szokásos. Szopni szopok erre gondolsz, dehát ezt már mondtam.
- Anál?
- Azt azért inkább ne. Volt már benne részem. De Petit nem izgatja a dolog, úgyhogy régen csináltam már.
- És arcra vagy szájbaélvezés?
- Annak túl sok értelmét nem látom.
- Várjál már bazdmeg, gumi lesz nálunk?
- Szedek gyógyszert. Inkább hanyagoljuk a gumit.
- Ok
- Azért lezuhanyoznék majd nálad.
- Persze én is lefogok.

Zuhany megvolt, előbb nekem, de azért még gagyában mentem ki a fürdőből. Elment ő is és törölközővel körbecsavarva jött ki. Ilyenkor mindig elég hülye szitu ott állni egymással szemben, most pláne az volt. Végül én szólaltam meg, hogy akkor vetkőzzünk, le is dobtam a boxeremet ami alatt már ott ágaskodott a bré. Megdicsérte a pömpim méretét aztán levette ő is a törölközőt. Hát pucéran pláne kijöttek az "adottságai". Elég nagy felsőteste volt, viszont legalább jó nagyok voltak a mellei. Igazi jó asszonyos mellei voltak, nagy, puha, lógós, nagy közzel a két mell között, nagy bimbó, nagy udvar. Nyamm. A hasa mint egy hordó, viszont legalább nem olyan lógós. Kellemes baba-style punci, farönk lábak. Amikor megfordult láthattam az irdatlan nagy picsáját is. Tényleg hatalmas segge volt. Az a fajta amire mindenki fintorogna. De nekem rögtön állt rá a cerkám, akkor nagyon bennem volt a bugi, hogy egy ilyen igazi hatalmas picsát pakoljak tele. És ami a legjobban tetszett, maga a mód ahogy belecsaptunk az első aktusba.
- Na, akkor hogy legyen?
- Normális esetben mondanám hogy csapjuk bele az előjátékba, de most inkább rögtön meg akarlak pakolni.
- Oké, hogy feküdjek.
- Térdelj fel az ágyra.
- Oké, gondolom a fenekem miatt. Tényleg hogy tetszik?
- Alig várom hogy belemártsam.

 

 

 

 

 

Gyorsan benyálazta a punciját, én meg már be is raktam. ( Illetve, nagy test révén még picit keresni is kellett. Persze senki ne gondoljon félperces balfaszkodásra. Aki dugott már igazán nagy picsájú nőt, az tudja, hogy a gizdákkal ellentétben a csikló/hüvely/ánusz testrészek helye, és a köztük levő távolság nem mindig egyértelmű, így azonnali felnyársalás helyett 2-3 másodperces célzás előzi meg a behatolást. ) Elég faszán szűk volt a nunija. (Mindenféle urban legend és felmérés van a nők testsúlya és a punci tágassága közötti kapcsolatra, én a magam részéről egyiket sem látom igazoltnak, szerintem teljesen véletlenszerű. Legfeljebb jobban megjegyzi az ember a kirívó eseteket, például vékony csaj atom tág pinával, netán fordítva.) Rámarkoltam a terebélyes fenékre és hevesen küldtem a punijának, közben őszintén dicsértem milyen boldogsággal tölt el az akció. Közben folyamatosan pofázott, hogy ha akarom csinálhatjuk így is, meg úgy is, meg ezt is csinálja ha kell, meg azt is, de próbáltam nem odafigyelni rá, élveztem a dugást. Nem is annyira a behatolás részét, szóval nem a puncit a farkam körül, hanem a testiséget amit ezzel a nagy testtel átélhettem. Simogattam a hátát, a sonkáit és persze a fenekét. Ott baszta el, hogy mondta, ha akarom, keményebben is dughatom. A dumálásról rögtön nyögésekbe váltott ahogy turbó módon nagyokat löktem rajta, csapkodtam a picsáját és a hajába kapaszkodtam. Már majdnem elélveztem, mire leesett, hogy még mindig ugyanabban a kezdő pozícióban toljuk. Sőt a melleihez hozzá sem értem. Sőt, nem csináltunk semmit, nem is szopott, csak betettem és egy pózban toltam neki. De már késő volt. Épp annyit tudtam csinálni, hogy térdelésről átváltattam hasonfekvésre és a szétterülő fenekére spricceltem. Letörölgettük papírzsepivel, aztán pár cigi közben megvitattuk a történteket.

 

 

 

 

 

- Hú hallod jó kemény baszás volt. Úgy toltad neki mintha valami állat lennél.
- Jah, hát ennyire beindultam rád.
- Na, örülök ha tetszem. De másképp nem is akartad kipróbálni?
- Hát mindjárt kipróbáljuk másképp is, de most nem bírtam betelni ezzel a pózzal.
- Peti is ezt szereti.
- Így jó küldeni a fasza nagy fenekedet.
- A vége főleg jó volt amikor bekeményítettél.
- Keményen szereted?
- Hát ha már dugunk, akkor legyen kemény nem?
- Hát ki hogy szereti.
- Én szeretem ha húzzák a hajam meg ilyenek. Ilyen vagyok.
- A következő körben kipróbálunk minden mást is.
- Ja, tényleg hát még nem is szoptalak. Na majd meglátod milyen jó lesz.
- Én is jól kinyallak.
- Ha akarod, de amúgy nem muszáj, nem vagyok odáig meg vissza a nyalásért.
- De én igen.
- Amúgy csókolózhatnánk is majd közben, az is szeretem. Meg egyébként azaz érdekes, hogy amikor........
Megint marhára idegesített a szájmenése, mivel úgy tűnt, hogy sohasem fejezi és nem lesz újabb kör, szóval egy merész húzással kellett kikényszerítenem a folytatást.
- Mi lenne ha valami hasznosabbra használnád a szádat?
- [Buta nézés] Mire?
- Szopni.
- Jaaaa.

 

 

 

 

 

Kényelmesen elhelyzekedtem az ágyon ő pedig szép lassan játszadozva szopni kezdett. Nagyon szipmatikus húzás volt, hogy közben végig engem nézett valami olyan perverz szemekkel hogy nem igaz. Lassan nyalogatta a faszt, a heréket, mire végül bekapta és szopni kezdett. Közben dicsérgette, hogy milyen szép, milyen finom. (Biztos, én ugyan be nem kapnám.) Amikor már eléggé kijátszotta magát, mondta, hogy készüljek, most jön a fő attakció. WTF? Egy pillanat alatt eltüntette a szájában az egészet. Az egészet. A nyelve a heréimen csapkodott. (Na most, nem vagyok egy anakonda faszú nigger, de azért állítólag az átlagnál nagyobb lőccsel rendelkezem. Ezt csak azért mondom, mert szép teljesítmény volt amit művelt.) Hangos “bazdmegezések” közepette szinte remegtem. Kérdő nézésre kifejtettem, mennyire ügyes. Tényleg az volt. Főleg, hogy ez nem egy erőszakos mélytorok volt, nem kellett erőltetni. Nem is mű-mélytorok volt mint a legtöbb kurvánál. Nem, ez őszinte de tökéletes, begyakorolt, öklendezés mentes, perfekt mélytorok volt. Ráadásul elég sokáig tudta mélyen tartani a farkam.
- Bazdmeg, és Peti inkább dug ahelyett hogy néha így leszopd.
- Ezt neki mondd.
- Igen? Mondjam neki?
- Haha, neee. Egyébként dugás előtt szoktam szopni.
- Figyelj gecijól csinálod, de váltanunk kell, különben nem fogom bírni. Pont azért mert gcijól csinálod.
- És mit szeretél?
- Kinyalni a pinád!

 

 

 

 

 

Lefeküdt az ágyra és az arcom elé helyezte a borotvált naaagy pinát. Nagy test, nagy pina, nagy szemérem domb, nagy lábak között, alatta nagy picsáva. Most pont ez kell. Annyira rágerjedtem a duci testre, hogy úgy éreztem nem birok betelni vele. Szétnyaltam és ujjaztam. Szinte unatkozva “tűrte”, tényleg nincs odáig a nyalatásért. Nem baj, én bizony élveztem. Ideje volt dugni. Nos, igazából itt kiderült, hogy a testén én a szopás technikáján kívül nem sokat tud nyújtani. Kúrással se lehetett túl sok élvezeti reakciót kiváltani belőle, inkább csak “állta” a dugást, közben magyarázott és igyekezett a kedvemben járni. Kezdtük egy olyan pózban ahol a hátán fekszik, ami jó volt, mert láttam ahogy a vastag pinájában ki-be jár a farkam, és közben lehetett rázni a szép nagy tányér csöcseit. Aztán jött a lovagló póz. Hát a súlya okán inkább csak lötyögött rajtam, de nem gáz, addig csókolóztam a melleivel. Fasza volt a bimbója, élvezettel nyalogattam és harapdáltam finoman. A kezem természetesen a seggén dolgozott. Utána irány az egyik kedvencem, állva dugni. Először hátulról toltuk, így érződött igazán mekkora feneke van, viszont elég kényelmetlen volt. Megfordult és szemből folytattuk. Kicsit hülye helyzet volt, mivel én nem nagyon akartam csókolózni. Viszont azt sem akartam, hogy a nyakához bújva lihegjek, akkor nem látok semmit. Próbáltam azzal feloldani a helyzetet, hogy a melleit dicsérgettem és azokkal játszottam.Néha azért hátramarkoltam a fenekéhez, hiszen mégis csak ezért vagyok itt.

 

 

 

 

 

A vég közeledtét érdezve meg kérdeztem, nem e gond ha a szájába élvezek. Először annyira nem örült neki, de amikor az egóját fényezve kifejtettem mennyire jó lenne mélytorok közben a torkába lőni a spermát, rögtön megjött a kedve. Az élvezet maximalizálása érdekében magamnak vertem amíg a heréimet nyalta és csak az utolsó pillanatban tartottam neki oda. Gyorsan eltüntette a szájában, én pedig a fejét erősen fogva, apró lökésekkel jutottam el a csúcsra. Egy cseppet sem láttam a cuccomból.

Dumáltunk még vagy fél órát. Volt is kedvem folytatni meg nem is. Erősködött, hogy ő ráér, szivesen itt alszik, folytathatjuk holnap is. Mivel már az idegeimre ment, és egyébként is más tervem (hölgyem) volt másnapra, illedelmesen elhajtottam a gecibe. Utólag sajnálom, hogy a 69-ezést kihagytuk.

Szerző: supracoger  2011.11.19. 17:03 Szólj hozzá!

Címkék: szex sztori

A bejegyzés trackback címe:

https://supracoger.blog.hu/api/trackback/id/tr613344830

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása