Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

 

 

 

 

 

Próbálom rövidre fogni az elejét, de nem árt tisztázni a körülményeket. Ottalvós kertipartira készültünk akkori barátnőmmel, Anitával. Róla még biztosan fogok írni, mert a rövid idő alatt amíg együtt voltunk olyan dolgokat csinált(unk) meg, hogy ihaj! Amit tudni kell róla, iszonyat jó szőke csaj, vékony, lapos, de nagyon fullos. Ami a személyiségét illeti, őrült, nem normális, megalomániás, hatalomvágyó, igazi szemét kiscsaj. Nála a szex sem a szexről szól csak, hanem a hülye személyisége megéléséről is.
Odaértünk a bulira, bepakoltunk leendő szobánkba, aztán ment az ivás, dumálás ezerrel. A közel harminc emberből csak 5-6-ot ismertünk. Mindenki jól szórakozott. Volt viszont egy nagyon fura nő, az egyik fiatal csaj negyven x éves nagynénje, Edit. Na az készen volt. Nem elég, hogy alig bírt állni a lábán, de nem akart leszállni rólam. Elmesélte, hogy kora létére még mindig egyedül él. Nem csoda, nagyon gázul nézett ki, dagadt volt, de úgy rendesen, az egész teste mint egy hordó. Iszonyat rám volt mászva, ami Anitának is feltűnt és odajött részegen baromkodni.

 

 

 

 

 

- Anita: Edit, jól látom, hogy bejön neked Jani? (legyen most ez a nevem :))
- Edit: Nahát, ti ismeritek egymást?
- Jani: Szegről végről.
- Edit: Bizony, nagyon szép fiúcska, próbálom is csapni neki a szelet.
- Anita: Helyes, biztosan benne lenne pár dologban veled.
- Jani: Nem, ne haragudj Edit, de nem.
- Anita: Ugyan már, nem kell járnod vele. De biztosan szivesen venné ha megfektetnéd.
- Edit: Hát én az ilyen szép fiúknak nem tudok ellenállni.
- Jani: Hízelgő, de nem!!
- Anita: Na, ne legyél már ilyen, add meg neki amit szeretne.
- Jani: Na elég már a játékból, Anita a barátnőm.
- Edit: Jaj édes igen? Ne haragudj de nem tudtam.
- Anita: Semmi baj. Ez mit sem változtat. Én csak próbálok neked segíteni.
- Jani: Miben akarsz te neki segíteni?
- Anita: Hogy megdugd!
- Jani: De nem akarom megdugni!
- Anita: Tudod, hogy én nem bánom. Na, ne legyél már balfasz!
- Edit: Hát én nem is tudom mit mondjak.
- Anita: Amit gondolsz, mindig azt mondd. Érted? Mindig!! Azt mondd, hogy szeretnéd-e leszopni!
- Edit: Szeretném hát.
- Jani: Micsoda ajánlat!
- Edit: Naa, jól szopok ám hidd el!
- Anita: Na gyerünk megyek veletek, irány! Gyerünk gyerünk.
- Edit: Nem értelek kedveském, most akkor szeretnéd, hogy lecumizzam a barátodat?
- Anita: Igen, Edit, én azt akarom, hogy neked jó legyen.
- Jani: Te nem vagy normális, én leszopatom ha azon múlik!
- Anita: Hát akkor meg ennyi! Te amúgy is szereted fröcsögtetni a gecidet, Edit szopni akar, én meg végignézni, hát mire várunk még. Na, gyerünk, gyerünk.

 

 

 

 

 

Bentünk a szobába. Mindenki felöltözve maradt. Már az első perctől kezdve Anita volt a főnök. Felfektetett az ágyra, mellém feküdt, a disznó a nadrágom fölé hajolt és elővette a farkamat.
- Anita: Ezt akartad mi? Szopni te kis kurva.
- Edit: Igen, szép farka van a barátodnak.
- Anita: Az ám. Én is szeretem szopni, de ez most a te feladatod.
Én köpni nyelni nem tudtam. Próbáltam nem arra koncentrálni, hogy kinek a szájában van a farkam. Pedig nem szopott olyan szarul. Látszott rajta, hogy élvezi.
- Anita: Jól szopik? Jól esik?
- Jani: Elmegy. Vehetné kicsit mélyebbre.
- Anita: Hallod Edit, nyomd le a torkodon.
- Edit: Amennyire befér.
Anita oadhajolt Edithez és néha kicsit lejjebb nyomta a fejét.
- Anita: Ez az, kapd be tövig a farkát.
Edit csak szopott, az idő szinte megállt. Anita néha a benyúlt a nadrágjába.
- Anita: Meg is akarod dugni?
- Edit: Én nem bánnám.
- Jani: Nem-nem. Már is elég nekem.
- Edit: Akarsz a számba élvezni?
- Jani: Abból még baj nem volt.
- Anita: Ez az, élvezz a szájába.
Persze könnyű azt mondani. Csak ennyi pia utána, egy ilyen hülye helyzetben, egy ilyen ronda nővel, nem olyan egyszerű. Próbáltam a helyzet érdekességéből “erőt” meríteni, de nehezen ment. Néha megfogtam Edit fejét és lejjebb nyomtam a farkamon, hogy mélyebbre vegye. Anita továbbra is a nadrágjában piszkálta magát.
- Jani: Masztizz akkor rendesen, hogy lássam. Úgy könnyebb lesz nekem is.
Anita elővette apró melleit a felsőjéből, a nadrágját pedig éppen annyira lehúzta, hogy látszódjon ahogy frissen borotvált puncijával játszik. Így már azért jobb volt, de így is percek teltek el, miközben néztem ahogy a bálna szopik, a barátnőm pedig őt nézve masztizik.
- Jani: Nem akarsz te is beszállni a cumiba?
- Anita: Dehogy is! Dolgozzon most csak meg ő!
- Jani: Akkor váltsunk pózt, segítek magamon.
- Anita: Edit, te meg vedd elő a csöcseidet!
Edit felült az ágyra és elővette böhöm nagy asszonyos melleit, ami lefelé néző nagy mellbimbókkal volt ellátva. Anita mellém állt és folytatta a masztit, egyre hevesebben. A farkammal megcsapkodtam Edit melleit. Anita alájuk nyúlt és megnyaldosta a mellbimbókat. Mivel ott volt a farkam, a makkom végre kaptam Anitától pár kósza nyalatot.
- Anita: Gyerünk élvezz már, én mindjárt elmegyek.
- Jani: Élvezz csak. Felizgat ha más szájába élvezek?
- Anita: Persze! Na siess már!
- Jani: Edit, nyújtsd ki a nyelved. Nem úgy! Nyisd ki a szád és laposan nyújtsd ki.
Rövidet csókolóztam még Anitával, aki a végére átvette a farkamat és maga verte bele a Edit szájába. Mivel nagy fröccs volt, jutott a dagadt a pofájára is. Közben Anita folytatta a masztit és pillanatok múlva egyre eltorzuló arccal nézett rám, aztán nagyokat rángatózott.
- Anita: Mekkorát élveztem bazdmeg.
- Jani: Én is rendesen telepakoltam, nézzed csak a fejét.
- Anita: Haha.
- Edit: Mostmár nekem is járna valami.
- Anita: Te? Te, örülj hogy leszophattad.
- Edit: Biztos bírja még Jani egy kört, megdughatnál.
- Jani: Nem köszi. De jól szerepeltél.

Szerző: supracoger  2012.01.30. 10:13 Szólj hozzá!

Címkék: szex sztori

A bejegyzés trackback címe:

https://supracoger.blog.hu/api/trackback/id/tr93395384

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása